Az a gojcsik,

Ta meštanka,

apró, lengyel kislány,

ta devojčica, sitna Poljakinja,

kinek batyum odaadtam,

kojoj sam svoju bošću dala,

tudta, hogy a fiam van benne.

znala je, moj sin je unutra.

Láttam, hogy tudja,

Videla sam, zna

egy csecsemőt adok oda,

da njoj dojenče dam,

dávidcsillagos pólya,

pelena sa Davidovom zvezdom,

ezért is mertem gyorsan,

zato sam smela brzo,

neve, lakhelye,

ime, mesto stanovanja,

s egy aranylánc is volt benne,

i zlatan lanac je bio unutra,

az a kislány ott mindent értett,

tamo ta devojčica sve je shvatila,

szemével akkor már sokszor intett,

znakove da ne oklevam očima

hogy ne tétovázzak: most, most,

pokazivala: sad, sad,

hát odaadtam a batyum végre,

pa dala sam svoju bošću,

és a csendőr nem vette észre,

a žandar nije primetio,

az enyémet nem látta meg.

moju nije ugledao.