I.

1 

Sentado no cais, na pedra inferior,

 A rakodópart alsó kövén ültem,

via nadar cascas de melancia.

 néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.

Imerso em meu destino, mal dava por

 Alig hallottam, sorsomba merülten,

que a flor fala, o fundo silencia.

 hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.

Como indo do meu coração, túrbido

 Mintha szívemből folyt volna tova,

e sábio, e grande, era o Danúbio.

 zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,

Como os músculos, quando trabalha a gente,

 reszel, kalapál, vályogot vet, ás,

lima, martela, faz tijolos, cava,

 úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el

assim a onda e tudo o que é movente

 minden hullám és minden mozdulás.

rebentava, estendia, relaxava.

 S mint édesanyám, ringatott, mesélt

Qual a mãe, embalava-me com histórias,

 s mosta a város minden szennyesét.

limpando da cidade toda a escória.

És elkezdett az eső cseperészni,

 de mintha mindegy volna, el is állt.

E em gotas começou a cair a chuva,

 És mégis, mint aki barlangból nézi

depois parou, como se fosse o mesmo.

 a hosszú esőt - néztem a határt:

E, contudo, como quem olha de gruta

 egykedvű, örök eső módra hullt,

a longa chuva, eu olhava o termo:

 színtelenül, mi tarka volt, a múlt.

chuva eterna, insensível, o passado

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,

sem cor caía, antes variegado.

 másra gondoló anyának ölén

 a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen

Corria o Danúbio. E tal o menino

 és nevetgéltek a habok felém.

no seio fértil da mãe distraída,

 Az idő árján úgy remegtek ők,

assim as ondas se entretinham comigo

 mint sírköves, dülöngő temetők.

e pra mim dirigiam sua risa.

2 

No fluxo do tempo tremiam elas,

 Én úgy vagyok, hogy már százezer éve

como de túmulos as pedras trémulas.

 nézem, amit meglátok hirtelen.

 Egy pillanat s kész az idő egésze,

II.

 mit százezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,

Eu sou assim, que há cem mil anos contemplo

 öltek, öleltek, tették, ami kell.

já o que, de repente, vejo a sós.

 S ők látják azt, az anyagba leszálltak,

Um segundo, e está pronto todo o tempo

 mit én nem látok, ha vallani kell.

que comigo observam cem mil avós.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.

 Enyém a múlt és övék a jelen.

O que não viam vejo, preocupados

 Verset írunk - ők fogják ceruzámat

em cavar, abraçar, matar, fazer

 s én érzem őket és emlékezem.

o preciso. Vêem, à matéria dados,

3 

o que eu não vejo, posso bem dizer.

 Anyám kun volt, az apám félig székely,

 félig román, vagy tán egészen az.

Conhecemo-nos como dor e alegria.

 Anyám szájából édes volt az étel,

O passado é meu, deles o presente.

 apám szájából szép volt az igaz.

Poema escrevemos – são quem o lápis guia

 Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.

e eu sinto-os e recordo ardentemente.

 Elszomorodom néha emiatt -

 ez az elmúlás. Ebből vagyok. "Meglásd,

III.

 ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;

Minha mãe era cumana, o pai metade

 gyenge létemre így vagyok erős,

sículo, metade romeno, ou fosse

 ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,

todo. Da boca do pai era a verdade

 mert az őssejtig vagyok minden ős -

linda, da boca da mãe comer doce.

 az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:

Um ao outro se abraça, quando me movo.

 apám- s anyámmá válok boldogon,

Estou triste às vezes por razões que tais –

 s apám, anyám maga is ketté oszlik

esta morte, de que sou. «Tu verás como,

 s én lelkes Eggyé így szaporodom!

dizem, um dia não seremos mais.»

A világ vagyok - minden, ami volt, van:

 a sok nemzedék, mely egymásra tör.

Dizem, pois eu sou eles, enfim; assim,

 A honfoglalók győznek velem holtan

sou forte sendo fraco, e recordo

 s a meghódoltak kínja meggyötör.

que sou mais do que muito, pois sou em mim

 Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -

avós até ao núcleo dos primórdios –

 török, tatár, tót, román kavarog

sou o Avô, que se desfaz a gerar: em

 e szívben, mely e múltnak már adósa

meu pai e minha mãe feliz me assumo

 szelíd jövővel - mai magyarok!

e meu pai, a mãe, dividem-se também

... Én dolgozni akarok. Elegendő

e assim me propago animado Uno.

 harc, hogy a múltat be kell vallani.

 A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő,

O mundo sou – tudo, o que foi, é vivo:

 egymást ölelik lágy hullámai.

as muitas raças que se deram luta.

 A harcot, amelyet őseink vívtak,

Vencem mortos os conquistadores comigo

 békévé oldja az emlékezés

e a pena dos vencidos me tortura.

 s rendezni végre közös dolgainkat,

Árpád e Zalán, Verbõczi e Dózsa –

 ez a mi munkánk; és nem is kevés.

turcos, tártaros, eslavos e romenos

neste coração rolam – húngaros de hoje! –

que ao passado deve coração sereno.

…Eu quero trabalhar. É suficiente

luta ter que o passado confessar.

Do Danúbio as ondas, passado, presente,

futuro, ternas se vão abraçar.

A luta a que se deram nossos avós

em paz a dilui a recordação;

enfim ordenar coisas de todos nós

é obra nossa; e não é pouco, não.