Está gélida e soturna a terra. E vê-la-ás tanto mais fria, ainda, quanto

Fagyos és sötét a föld. S egyre ridegebb lesz, meglásd, amint majd lassu ütembe’

mais lentamente girar

fordúl

Para a nebulosa de Orion. Roça as suas delícias, também poeirentas, frias.

Az Orion-csillagzat kódképe felé. Tapintsd meg göröngyeit is, azok is porosak,

E imagina: tudo vai ter mais poeira ainda. Na eternidade o mundo será

ridegek

mais cinzento, – assim a rigidez

S képzeld el: még egere porosabb lesz minden. Mindétig szürkébb lesz a világ,

Submergirá a essência das coisas, penetrará, e até o pó que

– mintegy a ridegség

Reinará sobre tudo…

Elönti majd a dolgok leglényegét, lehatol s a por is itt fenn

Mindegyre elhatalmasodik…

Mas avança! Imagina agora, mesmo, que ela, completamente gelada, imóvel e

exausta pelo seu percurso se extinguiu,

S menj most tovább! Képzeld el azt is, hogy már egész fagyott, megállt, megúnta

Sobre ti troveja a tempestade do Apocalipse, em que

a vándorlását, megmeredt,

Esta pérola gelada voará como urna ave seca.

S már itt harsog feletted az apokalipszis száraz kőförgetege, melyben

O vento percute-a, o vento em turbilhão percute-a, afunilado como uma

A fagyott göröngy majd úgy repül, akár a vak madár,

tempestade impetuosa;

Veri a szél; a forgó-szél veri, tölcsérben forog, avagy a rohanó szélvihar

E nas rajadas do ciclone ela esvoaça e secamente bate e bate.

Lökéseiben csapdos, szárazon kopog és megver…

Depois, imagina que eu me movi, agarra o calor do meu coração,

S képzeld el ezután, hogy itt jártam én, vedd szívem melegét,

E compreende o que outrora fui, cantei, e quais as melodias.

Vedd, hogy itt voltam egykor, énekeltem s míly dallamokat! Földnek fekete göröngye

Como os torrões negros da terra, emerso

felszállottam

Da minha noite profunda, com o rosto empalidecido, diante do sol, sob a luz…

Mélységes éjszakámból sáppadt arccal, fel a nap elé, a fény alá…

S himnuszaimat zengettem feléd! – és harsogtam

Deixo fluir os hinos que compus para ti – e gritei.

S rajtad feledtem szomoru szemeimet: vígasztalan örökkévalóság!

E sobre ti depus os meus olhos amargurados: desesperada eternidade!

Kakasviadal volt itt s ó minő! Még emlékeznem is! A földnek két röge feltámadt

Sim, foi aqui o combate dos galos, foi este! Ainda recordo!

S egymásnak eredt… Ezernyi pár párviadalban öklözött s hirtelen visszahullt.

Dois torrões que ressuscitaram e se arremessavam

Um contra o outro, milhões, aos pares, que se defrontavam para tombarem

Időnként rádmeredtek: Megfoghatatlan! – s kiáltának: íme a megfoghatatlan! s

de súbito;

vérben forgó szemeik

Por vezes fitavam-te: eram impenetráveis! – e gritaram:

Kimeredtek az iszonyattól… Lobogás volt itt, lázas vacogás, – lélek, ó árva

eis o impenetrável! E os seus olhos rodavam no sangue.

vándor.

Exorbitavam de terror… Era a cintilação, a tremura febril – alma,

Pornak vándora, – lassan vond ki magad innen, úgy akarom. Ne figyeld a lobogást.

órfã peregrina,

Várj.

Peregrina do pó – lentamente afasta-te daqui, é o que eu desejo.

Amíg majd befordulunk valamerre valahányan s a felejtés szürke köpenye s a kőzivatar

Não vejas essa cintilação. Espera.

Até que de novo nos encaminhemos algures e o manto cinzento da

Betemet s beborít.

tempestade de pedras

Nos venha sepultar e encobrir.