Meteoro com

Földiekkel játszó

terrestres que lança,

Égi tünemény,

tem de Deus o tom

Istenségnek látszó

falsa cega Esperança!

Csalfa, vak Remény!

Criou-se pra ela

Kit teremt magának

homem infeliz,

A boldogtalan,

e, anjo que vela,

S mint védangyalának,

saúda sem vis. –

Bókol untalan.

Espelhas, boca lisa,

Sima száddal mit kecsegtetsz?

o quê? ris, porquê?

Mért nevetsz felém?

Porque se tamisa

Kétes kedvet mért csepegtetsz

duvidoso qu'rer?

Még most is belém?

Sê sozinha aí!

Csak maradj magadnak!

Fui encorajado;

Biztatóm valál;

vozes lindas cri:

Hittem szép szavadnak:

inda enganado.

Mégis megcsalál.

Kertem nárciszokkal

Plantaste narcisos

Végig ültetéd;

plo meu jardim fora;

Csörgő patakokkal

regato de guizos

Fáim éltetéd;

regou minha flora;

Rám ezer virággal

mil flores verteste

Szórtad a tavaszt

em mim - Primavera -,

S égi boldogsággal

e sorte celeste

Fűszerezted azt.

seu perfume era.

Gondolatim minden reggel,

Cedo, pensamentos

Mint a fürge méh,

iam, laboriosas

Repkedtek a friss meleggel

abelhas, no quente,

Rózsáim felé.

para as frescas rosas.

Egy híját esmértem

Na minha alegria,

Örömimnek még:

algo me faltava:

Lilla szívét kértem;

de Lilla pedia

S megadá az ég.

coração; céu dava.

Jaj, de friss rózsáim

Elhervadtanak;

Ai, perderam sede

Forrásim, zöld fáim

rosas frescas; minhas

Kiszáradtanak;

fontes, troncos verdes,

Tavaszom, vígságom

secaram, asinha;

Téli búra vált;

Primavera cor,

Régi jó világom

triste Inverno cedo;

Méltatlanra szállt.

bom mundo anterior

Óh! csak Lillát hagytad volna

fez-se arremedo.

Csak magát nekem:

Oh! deixasses só

Most panaszra nem hajolna

Lilla, só aqui:

Gyászos énekem.

meu canto de dó

Karja közt a búkat

não se queixaria.

Elfelejteném,

Em seus braços bem

S a gyöngykoszorúkat

esquecia tristeza,

Nem irígyleném.

sem invejar quem

Hagyj el, óh Reménység!

se fez realeza.

Hagyj el engemet;

Mert ez a keménység

Deixa-me, Esperança!

Úgyis eltemet.

Oh, entregue a mim;

Érzem: e kétségbe

que dura avança

Volt erőm elhágy,

minha morte assim.

Fáradt lelkem égbe,

Sinto dividida

Testem földbe vágy.

força que em mim era –

Nékem már a rét hímetlen,

quer alma sem vida

A mező kisült,

céu; meu corpo, terra.

A zengő liget kietlen,

O prado, vazio,

A nap éjre dűlt.

os campos, queimados,

Bájoló lágy trillák!

o parque sem pio,

Tarka képzetek!

noite nos dois lados. –

Kedv! Remények! Lillák!

Gentis doces trilos!

Isten véletek!

Quadros de mil têmperas!

1803

Qu'rer! Esperança! Lillas! –

Adeus, para sempre!