Sydhavssang fra Nakai-øya
Nakai-szigeti, déltengeri ének
Vi stiger på en drivende trestamme; E Daj, det fjerne, venter oss
Majd úszó fatörzsre szállunk, vár ránk E Daj, a messzi,
fatörzsön úszunk, csukottszárnyu lepkék,
vi driver på stammen, sommerfugler med sammenslåtte vinger,
lassan lejt alá az iszalagok közt
a tengernél alább és nem látja senki.
det glir sakte nedover blant alger,
Föld s tenger alatt fekete tó van,
ned dypere enn havet, og ingen ser det.
tükre éles, mozdulatlan,
ölét nem ismeri senki:
Under land og hav finnes det en mørk innsjø
vár ránk E Daj, a messzi,
majd úszó fatörzsre szállunk, belémerülünk.
hvis vannspeil er skarpt og urørlig,
Az öregek mondják:
hvis favn ingen kjenner:
Ameddig élünk,
minden amit látunk,
E Daj, det fjerne, venter oss,
ott függ ama tótükörben,
arcunk és termetünk
vi stiger på en drivende trestamme og dukker ned.
fejjel lefelé.
A folyondárok, a pálmák, az üregi rókák, a csillagok
De gamle sier:
mind ott függnek a tótükörben.
så lenge vi lever
Rövid életű a lepke, mégis látogat a régi tanyán,
szárnyával verdesi,
henger alt hva vi ser
surrog, halljuk hogy surrog,
futunk, futunk a házba.
der i sjøens speil,
Nem szólunk hozzá, hiszen csak árnyék.
Bekopog, kopog-kopog, abbahagyja, visszatér hajlékába,
vårt ansikt vår kropp
vár ránk E Daj, a messzi.
med hodet nedad.
Az öregek mondják:
A fekete tó visszaveri arcunkat és termetünket,
Lianer og palmer, rødrever og stjerner,
mélyét nem látja senki:
ami van, onnan kelt,
de henger der alle i sjøens speil.
ami onnan kelt, oda hull vissza,
így forog, ez a rendje.
Sommerfuglens liv er kort, den besøker dog den gamle gården,
A férfi dárdát vet, íjat feszit,
den slår med vingene,
az asszony a tűznek gödröt ás,
mind kapaszkodik és kunyhót épít:
flagrer og surrer
így élünk, függve a tótükörben fejjel lefelé,
majd úszó fatörzsre szállunk, belémerülünk.
så vi løper og styrter i huset.
Alatta mi van, nem tudni. Vár ránk E Daj, a messzi.
Vi snakker ikke til den, den er jo bare en skygge.
Den banker og slår på døren, men vender så hjem.
E Daj, det fjerne, venter oss.
De gamle sier:
den mørke innsjø gjenspeiler vårt ansikt og vår kropp
og ingen kan se dens bunn:
alt som er til, er derfra,
alt som er derfra vil synke tilbake dit,
slik kretser alt etter en evig ordning.
Mannen kaster spyd og spenner bue,
kvinnen graver en grop for ilden,
alle søker fotfeste og bygger seg hytte,
slik lever vi, henger med hodet nedover i vannet
til vi stiger en dag på en drivende trestamme og dukker ned.
Ingen vet hva vi finner nede. E Daj, det fjerne, venter oss.