Nakai-szigeti, déltengeri ének
Sydhavssang fra Nakai-øya
Majd úszó fatörzsre szállunk, vár ránk E Daj, a messzi,
Vi stiger på en drivende trestamme; E Daj, det fjerne, venter oss
fatörzsön úszunk, csukottszárnyu lepkék,
lassan lejt alá az iszalagok közt
vi driver på stammen, sommerfugler med sammenslåtte vinger,
a tengernél alább és nem látja senki.
det glir sakte nedover blant alger,
Föld s tenger alatt fekete tó van,
tükre éles, mozdulatlan,
ned dypere enn havet, og ingen ser det.
ölét nem ismeri senki:
vár ránk E Daj, a messzi,
Under land og hav finnes det en mørk innsjø
majd úszó fatörzsre szállunk, belémerülünk.
hvis vannspeil er skarpt og urørlig,
Az öregek mondják:
Ameddig élünk,
hvis favn ingen kjenner:
minden amit látunk,
ott függ ama tótükörben,
E Daj, det fjerne, venter oss,
arcunk és termetünk
fejjel lefelé.
vi stiger på en drivende trestamme og dukker ned.
A folyondárok, a pálmák, az üregi rókák, a csillagok
mind ott függnek a tótükörben.
De gamle sier:
Rövid életű a lepke, mégis látogat a régi tanyán,
så lenge vi lever
szárnyával verdesi,
surrog, halljuk hogy surrog,
henger alt hva vi ser
futunk, futunk a házba.
Nem szólunk hozzá, hiszen csak árnyék.
der i sjøens speil,
Bekopog, kopog-kopog, abbahagyja, visszatér hajlékába,
vár ránk E Daj, a messzi.
vårt ansikt vår kropp
Az öregek mondják:
med hodet nedad.
A fekete tó visszaveri arcunkat és termetünket,
mélyét nem látja senki:
Lianer og palmer, rødrever og stjerner,
ami van, onnan kelt,
ami onnan kelt, oda hull vissza,
de henger der alle i sjøens speil.
így forog, ez a rendje.
Sommerfuglens liv er kort, den besøker dog den gamle gården,
A férfi dárdát vet, íjat feszit,
az asszony a tűznek gödröt ás,
den slår med vingene,
mind kapaszkodik és kunyhót épít:
így élünk, függve a tótükörben fejjel lefelé,
flagrer og surrer
majd úszó fatörzsre szállunk, belémerülünk.
Alatta mi van, nem tudni. Vár ránk E Daj, a messzi.
så vi løper og styrter i huset.
Vi snakker ikke til den, den er jo bare en skygge.
Den banker og slår på døren, men vender så hjem.
E Daj, det fjerne, venter oss.
De gamle sier:
den mørke innsjø gjenspeiler vårt ansikt og vår kropp
og ingen kan se dens bunn:
alt som er til, er derfra,
alt som er derfra vil synke tilbake dit,
slik kretser alt etter en evig ordning.
Mannen kaster spyd og spenner bue,
kvinnen graver en grop for ilden,
alle søker fotfeste og bygger seg hytte,
slik lever vi, henger med hodet nedover i vannet
til vi stiger en dag på en drivende trestamme og dukker ned.
Ingen vet hva vi finner nede. E Daj, det fjerne, venter oss.