Joszif Brodszkij és Baka István emlékére

U spomen Josifa Brodskog i Ištvana Bake

I

I

Nobelovac sa mačkom

(Povodom portreta Josifa Brodskog)

Nobel-díjas, macskával

Priznanje si dobio,

(Joszif Brodszkij portréjára)

ali mnoštvo rana

preživele žuljeve

Megkaptad a díjat,

tvojih dlanova ponovo

de annyi sebet látott

ne baršun časti obavija, ne;

szegény tenyered

samo ta mala mačka

kérgét nem a hírnév

koju si na štokholmskoj slici

bársonyozta újra be, nem;

otužno milovao,

csak az a stockholmi képeden

u krilo tvojih prstiju

szomorú arccal dajkált

poput Murjonke se uvukla,

kicsi macska,

(kao da je ruska mačka,

aki ujjaid öblébe

sasvim takva!)

Murjonka-módra símult,

velim jedino ona je

(mintha orosz cica volna,

mogla biti tvoja sudba,

egészen olyan!)

tamo u hladnim, hlapljivim,

mondom, ő egyedül

frakom kićenim danima slave.

lehetett a te sorsosod,

II

ott, a hideg, frakkos diadal

Poslednja poruka Dide

illékony napjaiban.

„Lavinija već pored mene spava,

sa tvrđim mišićima od tebe je mlađa,

II

ali vatra koja iz mesa oltar čara

u njoj plamtila nije nikada.“

Dido utolsó üzenete

Ištvan Baka: Enej i Didona

Vidim, Lavinija ti je već dosadila

„Mellettem alszik már Lavínia,

i svaka tvoja ćelija mene,

keményebb húsú, ifjabb, mint te voltál,

Didonu zove.

de a tűz, amely a húsból oltárt

Mene, koja nisam više

varázsol, benne nem lángolt soha.”

ždrebe prve trave, ali sam

Baka István: Aeneas és Dido

prispeće

i jesam rastanak,

Látom, eluntad már Lavíniát,

ja sam ta koja je tako volela

és minden sejted értem,

sina Troje

Didóért kiált.

da mu slanom vodom izgrizle krasne oči

Értem, ki nem vagyok már

i iz daljine će namučiti saznanje

da me videti nikad više neće.

elsőfű csikó, de vagyok

Plače ispod mene lomača,

a megérkezés,

ti, ljubavi moja, sa mom izgaraš.

s vagyok a búcsúzás,

Makar ti telo ostaje, sa mnom izgaraš;

vagyok, ki úgy szerettem

jesi vlastita prazna, hladna ljuska.

III

Trójának fiát,

Elegija za Josifa Brodskog

hogy sósvíz-marta szépséges szemét

„Džon Don je zaspao. Spava i pesma,

távolból is meggyötri még,

Slika, ritam. Nit se užari, niti tutnji,

ha látni többé nem fog engem.

Sve se stiša...”

Josif Brodski: Velika elegija za Džon Dona

A máglya sír alattam,

Josif Brodski je zaspao.

te velem égsz, szerelmem.

Kolevka mu je vetrom grizen grad sa dva naziva,

Te velem égsz, bár tested itt marad;

Neva izrugivana kćerka

önmagad üres, hideg héja vagy.

a grobnica valovima grizen presto vladara.

Lutanjima probodenim čipkastim srcem

III

(poput venecijanskih rešetaka krasnim srcem!)

svet je – na brzinu – napustio,

Elégia Joszif Brodszkijért

ali eto, dva anđela-pesnikinje, Ana i Marina

su ga odmah počele dadiljati, preko, tamo.

„John Donne aludni tért. Alszik a vers,

(Da, ruski je njihov anđeoski jezik!)

Kép, ritmus. Fel sem izzik, meg se dobban,

Pa stigao je i njegov brat pesnik Odn

Mind elcsitulva…”

u ruci neboplavu encian-utehu donevši.

Joszif Brodszkij: Elégia John Donne-ért

Na kraju Rilke je došao

(Gergely Ágnes fordítása)

da na predelima Hada od čemera prerano

istrošenog stvorenja dostojno pozdravi.

Joszif Brodszkij aludni tért.

(Ako on govori, takođe i Nemac anđeosku,

bölcsője szélmarta, kétnevű város,

mekanu dikciju koristi!)

a Néva megcsúfolt leánya,

Josif Brodski je zaspao.

nyughelye habmarta dózsei székhely.

Ali su ga preko četvorica budili,

učili ga da smrt zaboravi

Vándorlások-lyuggatta csipke-szívvel

i da od njih dobro vaskrsnuće uči.

(gyönyörű szívvel, akár a velencei rácsok!)

Josif Brodski je zaspao.

hagyta el – gyorsan – a világot,

Ali ga pusto grlo groba nije progutao,

de ím, két poétanő-angyal, Anna, s Marina

jer su ga oni čekali, četvorica.

kezdte rögvest dajkálni, túlnan, ott,

Četvorica koje je – on, učenik – tu, na zemlji

(Igen, ajkukon angyalok nyelve az orosz!)

verno-nevernički, sa krasnim i isključivim

Majd megjött költő-bátyja, Auden,

rečima toliko puta opovrgao.

s kezében égszínkék encián-vigaszt hozott.

Legvégül Rilke érkezett,

Pityer élettől korán megkopott szülöttét

Hádész tájain hogy illőn köszöntse.

(Ha ő beszél, a német ugyancsak angyalos,

lágy dikcióba vált!)

Joszif Brodszkij aludni tért.

De ébresztgették négyen odaát,

tanítgatván, hogy feledjen halált,

tanuljon tőlük jó feltámadást.

Joszif Brodszkij aludni tért.

De nem nyelte be kopár sír-torok,

mert ők fogadták, négyen.

Négyen, kiket – neveltjük,ő – e földi létbe,

hívőn-hitetlenül, szépséges és konok

szavakkal annyiszor visszavont.