Te lo racconto questo

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.

se non ti annoio,

 Múlt éjszaka - háromkor – abbahagytam

ieri notte alle tre,

 a munkát.

finito il lavoro,

 Le is feküdtem. Ám a gép az agyban

sono andato a letto.

 zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,

Ma nella mia mente

 csak forgolódtam dühösen az ágyon,

la macchina da scrivere

 nem jött az álom.

continuava a battere

 Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,

col ticchettio tanto forte

 százig olvasva, s mérges altatókkal.

che non riuscivo a dormire.

 Az, amit írtam, lázasan meredt rám.

Il sonno non venne, sebbene

 Izgatta szívem negyven cigarettám.

lo desiderassi fortemente,

 Meg más egyéb is. A fekete. Minden.

ma chiamandolo con parole,

 Hát fölkelek, nem bánom az egészet,

con sonniferi potenti,

 sétálgatok szobámba, le-föl, ingben,

e contando le pecore

 köröttem a családi fészek,

non serviva a niente.

 a szájakon lágy, álombeli mézek,

Quello che avevo scritto

 s amint botorkálok itt, mint a részeg,

mi guardava dritto.

 az ablakon kinézek.

Mi stressavano il cuore

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?

le quaranta sigarette.

 Te ismered a házam,

E tutto il resto,

 s ha emlékezni tudsz a

il buio, tutto.

 hálószobámra, azt is tudhatod,

Allora mi alzo e non mi importa,

 milyen szegényes, elhagyott

cammino su e giù nella stanza,

 ilyenkor innen a Logodi-utca,

attorno a me la mia famiglia,

 ahol lakom.

sulle loro labbra la dolcezza

 Tárt otthonokba látsz az ablakon.

di bei sogni, beati loro,

 Az emberek feldöntve és vakon,

e mentre io brancolo nel buio,

 vízszintesen feküsznek,

come un ubriaco, guardo

 s megforduló szemük kacsintva néz szét

fuori dalla finestra.

 ködébe csalfán csillogó eszüknek,

Aspetta, come te lo dico,

 mert a mindennapos agyvérszegénység

come te lo spiego?

 borult reájuk.

Tu conosci la mia casa,

 Mellettük a cipőjük, a ruhájuk,

ti ricordi la mia stanza,

 s ők a szobába zárva, mint dobozba,

lo sai quanto povera

 melyet ébren szépítnek álmodozva,

ed abbandonata sembra di qua

 de - mondhatom - ha így reá meredhetsz,

a quell'ora la strada.

 minden lakás olyan, akár a ketrec.

Ci vedi dentro le case

 Egy keltőóra átketyeg a csöndből,

attraverso le finestre,

 sántítva baktat, nyomban felcsörömpöl,

gli uomini sdraiati e ciechi,

 és az alvóra szól a

scrutano con gli occhi chiusi,

 harsány riasztó: "ébredj a valóra".

nella nebbia della loro mente,

 A ház is alszik, holtan és bután,

che li inganna e li tradisce,

 mint majd százév után,

perchè il cervello di anemia soffre.

 ha összeomlik, gyom virít alóla,

Accanto a loro le scarpe e vestiti,

 s nem sejti senki róla,

e nella stanza sono chiusi,

 hogy otthonunk volt-e vagy állat óla.

come in una scatola,

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,

che hanno costruito da svegli

 valami tiszta, fényes nagyszerűség,

con tanta fatica.

 reszketve és szilárdul, mint a hűség.

Ma se le guardi in questa maniera

 Az égbolt,

ogni casa è come una gabbia.

 egészen úgy, mint hajdanában rég volt,

Si sente ticchettare la sveglia,

 mint az anyám paplanja, az a kék folt,

ora cammina zoppo, fra poco suona:

 mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt,

"svegliati alla realtà, è ora!"

 s a csillagok

E dorme anche la casa, morta,

 lélekző lelke csöndesen ragyog

e se fra cent'anni crolla,

 a langyos őszi

ci crescerà gramigna,

 éjjelbe, mely a hideget előzi,

e non sospetterà nessuno,

 kimondhatatlan messze s odaát,

se era nostra casa o una stalla.

 ők akik nézték Hannibál hadát

Ma lassù, amico mio, là sopra,

 s most néznek engem, aki ide estem

il cielo pulito, di luce splendente,

 és állok egy ablakba, Budapesten.

inamovibile sebbene tremante,

Én nem tudom, mi történt vélem akkor,

come la fedeltà.

 de úgy rémlett, egy szárny suhant felettem,

Il cielo del tutto simile

 s felém hajolt az, amit eltemettem

alla coperta di mia madre,

 rég, a gyerekkor.

ed alla macchia blu di acquarello

Olyan sokáig

che si allargò sul mio quaderno.

 bámultam az égbolt gazdag csodáit,

E l'anima delle stelle

 hogy már pirkadt is keleten, s a szélben

respira senza far rumore,

 a csillagok szikrázva, észrevétlen

nella notte dell'autunno mite,

 meg-meglibegtek, és távolba roppant

che il freddo precede.

 fénycsóva lobbant,

Di lassù lontano ed oltre,

 egy mennyei kastély kapuja tárult,

loro, che hanno visto

 körötte láng gyúlt,

l'armata di Annibale,

 valami rebbent,

ora guardano me, in piedi qua,

 oszolni kezdett a vendégsereg fent,

in una finestra della città.

 a hajnali homály mély

E non so che mi successe allora,

 árnyékai közé lengett a báléj,

ma mi sembrò sentire un'ala,

 künn az előcsarnok fényárban úszott,

e mi si avvicinò quello

 a házigazda a lépcsőn bucsúzott,

che avevo seppellito tempo fa,

 előkelő úr, az ég óriása,

l'età dell'infanzia.

 a bálterem hatalmas glóriása,

E guardai tanto a lungo

 s mozgás, riadt csilingelés, csodás,

i ricchi miracoli del cielo

 halk női suttogás,

che arrivò l'albeggiamento

 mint amikor már vége van a bálnak,

dall'oriente e nel vento,

 s a kapusok kocsikért kiabálnak.

scintillanti, si mossero

Egy csipkefátyol

appena appena le stelle.

 látszott, amint a távol

E là sopra nella distanza

 homályból

si accese una fascia luminosa,

 gyémántosan aláfoly,

e si aprì il portone

 egy messze kéklő,

di un castello celestiale,

 pazar belépő,

si avvampò la fiamma,

 melyet magára ölt egy drága, szép nő,

e la folla degli ospiti

 és rajt egy ékkő

cominciò a sperdersi.

 behintve fénnyel ezt a tiszta békét,

E nelle tenebre dell'alba,

 a halovány és túlvilági kékét,

la notte di ballo finiva,

 vagy tán egy angyal, aki szűzi

fuori nell'ingresso l'ospite

 szép mozdulattal csillogó fejékét

- un gigante del cielo - salutò,

 hajába tűzi,

si sentì tintinnio e sussurro,

 és az álomnál csendesebben

come quando il ballo finisce

 egy arra ringó

e si chiama il cocchiere.

 könnyűcske hintó

Si vide un velo di pizzo,

 mélyébe lebben,

che da lontano come

 s tovább robog kacér mosollyal ebben,

tenda di diamante scende,

 aztán amíg vad paripái futnak

su un vestito splendente

 a farsangosan lángoló Tejutnak,

che una donna bellissima indossa

 arany konfetti-záporába sok száz

e su di lei un diamante

 batár között, patkójuk fölsziporkáz.

che sparge luce su questa pace,

Szájtátva álltam,

sul blu pallido e celestiale.

 s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,

Oppure un angelo

 az égbe bál van, minden este bál van,

che con un bel gesto

 és most világolt föl értelme ennek

si aggiusta il suo diadema,

 a régi nagy titoknak, hogy a mennynek

e in un cocchio leggero sale

 tündérei hajnalba hazamennek

senza fare alcun rumore,

 fényes körútjain a végtelennek.

e vola via con la carrozza.

Virradatig

Mentre i cavalli corrono selvaggi,

 maradtam így és csak bámultam addig.

sulla Via Lattea illuminata

 Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél

da fuochi artificiali,

 ezen a földön, mily kopott regéket,

come al carnevale,

 miféle ringyók rabságába estél,

tra stelle filanti e coriandoli,

 mily kézirat volt fontosabb tenéked,

tra centinaia di cocchi,

 hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél

scintillano i loro ferri.

 és annyi rest éj,

E stavo là con la bocca aperta

 s csak most tűnik szemedbe ez az estély?

e esclamai di gioia,

Ötven,

che nel cielo ogni notte

 jaj, ötven éve - szívem visszadöbben –

un ballo simile si tiene,

 halottjaim is itt-ott egyre többen –

e in me si illuminò

 már ötven éve tündököl fölöttem

il significato

 ez a sok élő, fényes égi szomszéd,

di questo gran mistero,

 ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.

che le fate del cielo

 Szóval bevallom néked, megtörötten

sulle vie dell'infinito

 földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.

arrivata l'alba,

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,

tornano tutte a casa.

 s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,

E rimasi così fino al mattino

 de pattanó szivem feszítve húrnak

e guardavo solo.

 dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,

Poi dissi d'improvviso:

 annak, kiről nem tudja senki, hol van,

e tu che ci fai qui,

 annak, kit nem lelek se most, se holtan.

su questa terra,

 Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,

che leggende cerchi,

 úgy érzem én, barátom, hogy a porban,

che sirene ti tengono in balia?

 hogy lelkek és göröngyök közt botoltam,

Cosa c'era più importante,

 mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak

ora che sono passate tante estati,

 vendége voltam.

e tanti inverni gelanti,

e tante notti inutili,

che vedi solo ora questo ballo?

Cinquanta, sono cinquant'anni,

che il ballo si festeggia qui

sopra di me, e ahimè,

i miei vicini celestiali

mi vedono ad asciugare gli occhi.

Te lo confesso, mi sono inchinato

e tutto ciò ho ringraziato.

Vedi, lo so che non ho fede,

e so pure che dovrò andarmene.

Col cuore, come corda tesa

cantai allora all'azzurro.

Per Lui che non sa nessuno

dov'è e nemmeno io lo trovo

né ora né da morto.

Ora che i miei muscoli

non sono più tanto forti,

capisco che finora

stavo nella polvere

tra anime e briciole,

ma comunque sia

di un signore

misterioso e potente

ero sempre l'ospite.