Lausuisiko joskus Luoja mulle:

Ha az isten ekkép szólna hozzám:

”Itse valitse, mun poikasein,

"Fiam, én neked megengedem,

Minkä kuolon soisit itsellesi!”

Hogy ugy halj meg, mint magadnak tetszik."

Rukoelisinpa Hältä näin:

Erre kérném akkor istenem:

Tulkoon kuolo, kosk’ on raitis syksy,

Legyen ősz, de szép, szelíd, derült ősz,

Koska päivä vielä kultailee

Sárga lombon fényes napsugár;

Keltalehtiä, ja kevät-lintu

Sárga lomb közt zengje végdalát egy

Lähtölauluansa laulelee.

A tavasztól elmaradt madár.

Tulkoon kuolo hiljaa, huomaamatta,

S valamint az őszi természetre

Tulkoon käynnin kuulumattomin,

A halál jön észrevétlenül:

Niinkuin luontoakin syksy hiljaa

Énreám is így jőjön... csak akkor

Vaivuttaapi talvis-unihin.

Vegyem észre, ha mellettem ül.

Lähtölaulun silloin ihanaisen

Ekkor, mint a lombon a madárka,

Vielä laulaisin kuin lintunen,

Zengjem én is el végdalomat

Laulun, mikä sielun pohjaan tuntuis,

Bűvös hangon, mely le a sziveknek

Kuuluis ylimpäänkin taivaasen.

Fenekére s föl az égbe hat.

Ja kun laulu lakkaa, silloin tullos

És ha vége a varázséneknek:

Huuliani kiinni sulkemaan,

Ajkaimat egy csók zárja be,

Suutelollas sulkemaan, oi neito,

A te csókod, szőke szép leány, te

Kallein mulle tyttäristä maan!

Földi lények legdicsőbbike! -

Jos en näin saa – tahtoisinpa kuolla,

De ha ezt nem engedné az isten,

Kosk’ on armas aika keväinen,

Kérném akkor, hogy tavasz legyen,

Sotakevät, jolloin ruusut puhkee,

Harc tavasza, hol rózsák teremnek,

Veriruusut rinnast’ urhojen.

Véres rózsák, férfikebleken.

Jolloin torvi, sodan satakieli,

S lelkesítve zengjenek a harcok

Laulaa kesken savun, salamain,

Csalogányai, a trombiták,

Silloin kuolo tulkoon, veriruusu

Ott legyek, s az én szivemből szinte

Puhjetkoon myös minun rinnastain.

Nőjön egy halálos vérvirág.

Ja kun ratsun selästä mä vaivun,

S ha ledőlök ekkor paripámról:

Paina suukkos mulle huulihin,

Ajkaimat egy csók zárja be,

Sulje huulen’, Impi Vapauden,

A te csókod, te szép szabadság, te

Taivaan tyttäristä kallehin!

Égi lények legdicsőbbike!

Szalkszentmárton, 1845. aug. 20. - szept. 8. között