Ha az isten ekkép szólna hozzám:

Lausuisiko joskus Luoja mulle:

"Fiam, én neked megengedem,

”Itse valitse, mun poikasein,

Hogy ugy halj meg, mint magadnak tetszik."

Minkä kuolon soisit itsellesi!”

Erre kérném akkor istenem:

Rukoelisinpa Hältä näin:

Legyen ősz, de szép, szelíd, derült ősz,

Tulkoon kuolo, kosk’ on raitis syksy,

Sárga lombon fényes napsugár;

Koska päivä vielä kultailee

Sárga lomb közt zengje végdalát egy

Keltalehtiä, ja kevät-lintu

A tavasztól elmaradt madár.

Lähtölauluansa laulelee.

S valamint az őszi természetre

Tulkoon kuolo hiljaa, huomaamatta,

A halál jön észrevétlenül:

Tulkoon käynnin kuulumattomin,

Énreám is így jőjön... csak akkor

Niinkuin luontoakin syksy hiljaa

Vegyem észre, ha mellettem ül.

Vaivuttaapi talvis-unihin.

Ekkor, mint a lombon a madárka,

Lähtölaulun silloin ihanaisen

Zengjem én is el végdalomat

Vielä laulaisin kuin lintunen,

Bűvös hangon, mely le a sziveknek

Laulun, mikä sielun pohjaan tuntuis,

Fenekére s föl az égbe hat.

Kuuluis ylimpäänkin taivaasen.

És ha vége a varázséneknek:

Ja kun laulu lakkaa, silloin tullos

Ajkaimat egy csók zárja be,

Huuliani kiinni sulkemaan,

A te csókod, szőke szép leány, te

Suutelollas sulkemaan, oi neito,

Földi lények legdicsőbbike! -

Kallein mulle tyttäristä maan!

De ha ezt nem engedné az isten,

Jos en näin saa – tahtoisinpa kuolla,

Kérném akkor, hogy tavasz legyen,

Kosk’ on armas aika keväinen,

Harc tavasza, hol rózsák teremnek,

Sotakevät, jolloin ruusut puhkee,

Véres rózsák, férfikebleken.

Veriruusut rinnast’ urhojen.

S lelkesítve zengjenek a harcok

Jolloin torvi, sodan satakieli,

Csalogányai, a trombiták,

Laulaa kesken savun, salamain,

Ott legyek, s az én szivemből szinte

Silloin kuolo tulkoon, veriruusu

Nőjön egy halálos vérvirág.

Puhjetkoon myös minun rinnastain.

S ha ledőlök ekkor paripámról:

Ja kun ratsun selästä mä vaivun,

Ajkaimat egy csók zárja be,

Paina suukkos mulle huulihin,

A te csókod, te szép szabadság, te

Sulje huulen’, Impi Vapauden,

Égi lények legdicsőbbike!

Taivaan tyttäristä kallehin!

Szalkszentmárton, 1845. aug. 20. - szept. 8. között