1

1

Neb všechno zde má opuštĕno být.

Mert elhagyatnak akkor mindenek.

Külön kerül az egeké, s örökre

Už oddĕleno ticho v nebesích

a világvégi esett földeké,

a ticho zemí, jež jsou svĕta kraj,

s megint külön a kutyaólak csöndje.

navždy. Buď zvlášť i ticho bud, tĕch psích!

A levegőben menekvő madárhad.

I spatříme, jak slunce vychází,

És látni fogjuk a kelő napot,

když vzduchem prchá pryč za ptákem pták…

mint tébolyult pupilla néma és

Nĕmé, jak pominutá pupila.

mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

Jak číhající šelma, klidné tak.

De virrasztván a számkivettetésben,

mert nem alhatom akkor éjszaka,

Já, bdící ve vyhnanství tuto noc,

hányódom én, mint ezer levelével,

kdy z lůžka spánek odejde mi zas,

és szólok én, mint éjidőn a fa:

se třesem zazmítám a promluvím

Ismeritek az évek vonulását,

jak strom tisícem listů v noční čas.

az évekét a gyűrött földeken?

És értitek a mulandóság ráncát,

Znáte krok roků? Jak jde roků krok

ismeritek törődött kézfejem?

po polích zválených od vĕčných bĕd?

És tudjátok nevét az árvaságnak?

A vrásky od pomíjivosti? Hřbet

És tudjátok, miféle fájdalom

mé ruky udřený jak koňský hřbet?

tapossa itt az örökös sötétet

A jmĕno pustoty a siroby?

hasadt patákon, hártyás lábakon?

A bolest, jaká temnotami tich

Az éjszakát, a hideget, a gödröt,

tu dupe na svých prasklých kopytech

a rézsut forduló fegyencfejet,

či šlape na svých nohou blanitých?

ismeritek a dermedt vályukat,

Noc, zimu, jámu? Hlavu vĕzňovu

a mélyvilági kínt ismeritek?

pootočenou bez vší nadĕje

Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten

šikmo a nikam, znáte ztuhlý žlab,

a haragos ég infravörösében.

trápení z hlubin svĕta, znáte je?

Így indulok. Szemközt a pusztulással

egy ember lépked hangtalan.

I vyšlo slunce. A tmavý sám bez lesa,

Nincs semmije, árnyéka van.

prut stromu… Infračerveň: Vzteklá nebesa.

Meg botja van. Meg rabruhája van.

2

A takto se vydávám zkáze vstříc.

Ezért tanultam járni! Ezekért

Jde bez hlesu človĕk. Tím bezcestím.

a kései, keserü léptekért.

Má hůl. A šat vĕzeňský.

S majd este lesz, és rámkövül sarával

Jinak nic. Už jen stin.

az éjszaka, s én húnyt pillák alatt

őrzöm tovább e vonulást, e lázas

2

fácskákat s ágacskáikat.

Tak proto jsem se učil chodit! Pro ty

Levelenként a forró, kicsi erdőt.

své tolik pozdní, tolik hořkĕ kroky!

Valamikor a paradicsom állt itt.

Félálomban újuló fájdalom:

Pak přijde večer, ztuhne na mnĕ noc

hallani óriási fáit!

i se svým blátem, a já pod víčky

Haza akartam, hazajutni végül,

dál střežím horečnatĕ tažení:

ahogy megjött ő is a Bibliában.

stromky i nejdrobnĕjší vĕtvičky.

Irtóztató árnyam az udvaron.

List po listu ten žhavý, malý les –

Törődött csönd, öreg szülők a házban.

už celý les tu… Zde stál kdysi ráj.

S már jönnek is, már hívnak is, szegények

Žal polosnem se vrací: šumĕní,

már sírnak is, ölelnek botladozva.

jež v rajských korunách se probírá.

Visszafogad az ősi rend.

Kikönyöklök a szeles csillagokra –

Toužil jsem – domů. Konečnĕ zde být.

Csak most az egyszer szólhatnék veled,

I on se v Bibli vrátil přes dáli!

kit úgy szerettem. Év az évre,

Na dvoře zas jen ten můj hrůzný stín.

de nem lankadtam mondani,

Udřené ticho, dům, v nĕm zestárlí

mit kisgyerek sír deszkarésbe,

rodiče, a už jdou, už sevřou mĕ

a már-már elfuló reményt,

do vetché náruče, už přetrhne

hogy megjövök és megtalállak.

ticho pláč… Zpĕt mĕ vítá dávný řád.

Torkomban lüktet közeled.

Lokty opřen o hvĕzdy vĕtrné:

Riadt vagyok, mint egy vadállat.

Szavaidat, az emberi beszédet

Kéž s tebou, kterou jsem mĕl kdysi rád,

én nem beszélem. Élnek madarak,

bych promluvit smĕl! Jenom jedinkrát.

kik szívszakadva menekülnek mostan

Rok za rokem jsem opakoval to,

az ég alatt, a tüzes ég alatt.

co dítĕ svĕřuje do škvíry vrat

Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,

plaňkových, šeptem, s pláčem. Nadĕji,

és mozdulatlan égő ketrecek.

už mizející. Že se vrátím sem,

Nem értem én az emberi beszédet,

najdu tĕ. Blízkost tvá mi zrychlila

és nem beszélem a te nyelvedet.

tep, jako šelma vyplašený jsem…

Hazátlanabb az én szavam a szónál!

Nincs is szavam.

Tvá slova neznám, ani lidskou řeč.

Iszonyu terhe

Hle - ptáci. Volným vzduchcm letĕl si

omlik alá a levegőn,

za ptákem pták. Dnes divĕ prchají

hangokat ad egy torony teste.

pod nebem, planoucími nebesy.

Sehol se vagy. Mily üres a világ.

Stesk planĕk v žhnoucím poli vetknutých,

Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.

hořící klece, prázdno na sutích.

Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.

A já, já nerozumím lidskĕ řeči,

Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.

tvůj jazyk neznám… Je osiřelejší

3

mé slovo než slovo. Já ani slov

Látja Isten, hogy állok a napon.

už nemám.

Látja árnyam kövön és keritésen.

A zlá tíha přilnavá

Lélekzet nélkül látja állani

se bortí se vzduchem a do ticha

árnyékomat a levegőtlen présben.

své zvuky tĕlo vĕže vydává.

Akkorra én már mint a kő vagyok;

halott redő, ezer rovátka rajza,

Ne, nikde nejsi. Jak je pustý svĕt.

egy jó tenyérnyi törmelék

Zapomenutá židle vedle mĕ.

akkorra már a teremtmények arca.

Řinčí můj stín na ostrých kamenech.

És könny helyett az arcokon a ráncok,

Jsem unavený. Čním tu ze zemĕ.

csorog alá, csorog az üres árok.

3

1956

Že stojím v plném slunci, vidí Bůh.

Na kameni můj stín – či teď už ne?

Na plaňkách plotu, vrat; Bůh vidí stát

bez dechu stín v drtičce bezvzdušné.

V té chvíli už já budu kámen sám:

runové písmo, ohyb ztuhlý, tma.

Tvář živých bytostí v té chvíli tam

jen plnou hrstí drtĕ už být má.

Ne v slzách; ve vráskách – tvář dávnovĕká.

Jen prázdná jáma po ní stéká, stéká…