Godine su došle, prošle, izostala

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

si pomalo iz mog sjećanja,

Emlékeimből lassan, elfakult

izbledela ti je slika, sprali

Arcképed a szívemben, elmosódott

su se obrisi ramena, iščezli

A vállaidnak íve, elsuhant

glasovi i ja nisam išao za

A hangod és én nem mentem utánad

tobom u sve gušću šumu života.

Az élet egyre mélyebb erdejében.

Danas ti već mirno izgovaram ime,

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,

danas već ne zadrhtim od tvog pogleda,

Ma már nem reszketek tekintetedre,

danas već znam da si jedna od mnogih,

Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,

da je mladost ludost, ipak ne vjeruj

Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis

draga da je sve uzalud bilo

Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt

i da je sasvim prošlo, o, ne vjeruj!

És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

Jer živiš ti u svakoj nakrivo svezanoj

Mert benne élsz te minden félrecsúszott

kravati i pogrešno izgovorenoj riječi,

Nyakkendőmben és elvétett szavamban

u svakom iskrivljenom pozdravu,

És minden eltévesztett köszönésben

u svakom poderanom pismu

És minden összetépett levelemben

i u čitavom mom promašenom životu

És egész elhibázott életemben

živiš ti i vladaš zauvek, Amen.

Élsz és uralkodol örökkön, Amen