Godine došle, prošle, ti izosta

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

iz uspomena mojih, izblijeđe

Emlékeimből lassan, elfakult

u mom srcu tvoj lik, zasjenjen je

Arcképed a szívemben, elmosódott

luk ramena tvoga, već odblebđe

A vállaidnak íve, elsuhant

tvoj glas, ja nisam pošao za tobom

A hangod és én nem mentem utánad

kroz sve gušću šumu životnu.

Az élet egyre mélyebb erdejében.

Danas već mirno izgovaram ti ime,

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,

danas na pogled ne zadrhtim tvoj,

Ma már nem reszketek tekintetedre,

danas već znam: ti jedna si od mnogih

Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,

i da je mladost ludost, al ipak

Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis

ne vjerujj, srce, da je to zalud bi

Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt

i da sve propalo je, o, ne vjeruj,

És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

jer živiš ti u nemarno svezanoj

Mert benne élsz te minden félrecsúszott

kravati mojoj, u zbunjenoj riječi,

Nyakkendőmben és elvétett szavamban

u svakom pogledu rastresenom,

És minden eltévesztett köszönésben

u svakom pismu mom poderanom,

És minden összetépett levelemben

u cijelom promašenom životu

És egész elhibázott életemben

živiš i vladaš mnome vječno. Amen.

Élsz és uralkodol örökkön, Amen